nehéz a végén
Az utóbbi hetekben nagyon fokuszáltam, hogyha valami program adódott, ott legyek rajta. Ezért mentem a sok végzős bulira, lógtam a barátokkal amennyit csak lehetett. Nehéz volt búcsút inteni, mert csodálatos emberek a barátaim. Hihetetlen, hogy egy év milyen szoros kapcsot tud kualakítani. A GO-s barátaimról sem feletkeztem meg. Először elmentünk a városba egy jazz koncertre, ami igen jó hangulatú volt, és jól átbeszéltük ezt az évet. Egy napra rá a szülőkkel együtt egy kis évzáró piknikezés volt. Majd pár napra rá egy jó esti bulit dobtunk össze az omahai csapattal. Ez volt az utolsó alkalom együtt itt az Amerikában mikor együtt voltunk. Amerikai fociztunk, grilleztünk, májvacukrot sütögettünk, billiárdoztunk. Legközelebb nyáron Európában leszünk ismét ilyen formában együtt.
Még utoljára a plébániai menetből is kivettem a részem, mint lobogó hordozó. Élveztem, másnap elmentem az utolsó misére itt Omahában és megköszöntem a plébános úrnak minden lehetőséget.
Utána még egy végzős buliba mentem, majd ezen a héten elkezdtem pakolni, ami, hát a kezdés folyamatáig jutott egészem a mai napig, de mostmár minden készen áll Chicagora. Kedden a barátom elvitt amcsi medencés bulira, és nagyon jó volt még ezt a pár napot ilyen elfoglaltan a legjobb barátaimmal tölteni.
Szerdán Garyvel elmentem baseball meccsre is. Nem az igazán idegfeszítő izgalmakról ismert a sport, de élveztem és ezt is megtapasztaltam.
Csütörtökön voltam igazán eltöltve boldogsággal, mivel az egyik angyali lány szervezett nekem egy búcsúbulit. Elmondhatatlanul boldog voltam a barátaim miatt, aztán szomorú az elköszönés pillanatában. Volt tortám, csináltak nekem albumot, amibe mindenki beleírt, és mikor elkezdtem olvasni ezeket a buli után, kicsit eltörött nálam a mécses. A buliban ping-pongoztunk, volt karaoki, tábortűz. A boldogságom határtalan volt és nehéz az itteni barátaimtól elválni, nehezebb mint gondoltam.
Ma Mary hostanyukám nagy vacsorával lepett meg. Rendelt két hatalmas pizzát és sütött csak nekem chocolatechip cookie-t ami mellé vett kakaót, kicsit nehéznek is érzem magam, mert teli vagyok. Technikailag ma délután 5 órakor szállok fel és hagyom hátra ezt az egy évet itt Omahában, fizikailag, mivel a szívemben mindig ott lesz. Wuhh belegondolni is furcsa. De jó lesz az a két hét Chicagoban, ebben is biztos vagyok. Nagyjából ennyi. Még Chicagorol írok majd. Semmi sem tart örökké, de legalább a barátságok amiket itt kötöttem egy életre szólnak.
Omahában az élet fantasztikus volt.